Pages

2012. június 21., csütörtök

Csak okosan!

Még mielőtt álszentséggel vádolna bárki, rögtön az elején - még a téma meghatározása előtt, ez igen! - leszögezem: nem vagyok szentéletű ember. Bizony előfordult már, hogy puskáztam dolgozatnál, vagy vizsgán (bár másokhoz képest ritkán űzöm ezt az ipart, egyszerűen mert félek, hogy lebukok), vettem már igénybe szemtengelyferdülés veszélye mellett a padtársam segítségét is, magyarul csaltam már életemben, no. Ezzel azt hiszem sikerült is kicsit leszűkíteni, miről szeretnék most írni, de hogy még konkrétabb legyek, hozzátenném: okostelefon.

Nem fogom azt a részét erőltetni a dolognak, hogy a készülék most már okosabb a felhasználónál, mert ha belegondolunk, eddig is rengeteg olyan kütyüt használtunk mi homo sapiens sapiensek, amik valójában jóval túlnőttek a képességeinken. Elég a felső árkategóriás fényképezőgépekre gondolni, amelyekkel mondjuk csodálatos képeket lehetne készíteni a megfelelő technikai tudás birtokában, a felhasználók nagy része mégis csak két gombot használ rajta, a bekapcsoló/kikapcsolót, és a kioldó gombot.

Rögtön rá is térek inkább a lényegre. Egyre gyakrabban, de tényleg szemérmetlenül növekvő mennyiségben látok mostanában olyanokat, akik okostelefonnal vizsgáznak. Ez nyilván nem minden tantárgynál, és főleg nem minden karon nyújt segítséget, de mint mindig, most is csak a saját környezetemet tudom szemlélni, úgyhogy: bölcsészek. Mi tagadás, a tantárgyaink nagy része olyan anyagot ad le és kér számon, amely fellelhető valahol az internet rejtekén. (Értelemszerűen itt most nem a nyelvi készséget mérő vizsgákra gondolok.) Nem kell matematikai számolásokkal és fizikai képletekkel bajlódnunk, amire már nehezebb lenne ráuszítani egy keresőmotort, így potenciális veszélyforrássá váltak a szuperintelligens kütyük.

Kimondom nyíltan: boldog-boldogtalan az okos kis telefonokkal csücsül be mostanság a vizsgákra. Nem is feltétlenül sajáttal, hiszen ha még nincs keret rá, megy a kölcsönkéregetés is. (No meg a csoportmunka és a szemtengelyferdülés továbbra is opció.) Minél nagyobb a létszám a vizsgán, annál nagyobbak az esélyek: hiába igyekeznek osztódni a kedves felügyelő tanárok (már amelyik notórius figyelő), egyszerre 100+ diák pad alatt matató mancsára ők sem tudnak figyelni. Megy tehát a gombnyomkodás, legtöbb esetben meg inkább az érintőkijelző-tapicskolás. "Tud a gyerek."

Hogy miért zavar? Nem kell különösebben önzetlen szándékúnak tartani engem, egyáltalán nem vagyok az. Nem zavar, hogy az ilyen diákot mondjuk államvizsgán megrántják, mert ott nem fog tudni csalni. Vagy ha valahogy átrugdossák, nem lesz használható tudás a kezében. Vagy ha valahol állást talál, rövid időn belül szembesül vele, hogy mégiscsak tanulni kellett volna az alatt a pár évnyi egyetem alatt, mert semmi hozzáértést nem birtokol a saját "szakterületén" belül. Mindez engem nem zavar, hiszen nem a saját boldogulásomról van szó. (Egocentrikusnak lenni jó dolog.)

Aki erre azzal válaszol, hogy az egyetemen megszerzett tudás hasztalan, sőt a diploma sem jó semmire, mert még WC-papírnak is túl kemény, azt megkérném alássan, hogy hagyja ott az egyetemet de most azonnal, főleg így a keretszámcsökkentések után, mert olyanoktól veszi el a támogatott helyeket, akik esetleg értékelnék a lehetőséget. Ámen. :D

Tehát. Az zavar, hogy van olyan, aki minden erejét bevetve, éjt nappallá téve becsületesen tanul egy vizsgára, és mégis két jeggyel jobbat kap nála az, aki kecses ívben ürített az egészre a félév során, de van egy okostelefonja. (Sőt ismétlem, nem is biztos, hogy neki van. Valaki havernak legyen, az a lényeg.) Nem a pedantéria mondatja ezt velem, mert elárulom, nekem is csak másodlagos motiváció a saját lelkem megnyugtatása akkor, amikor ezerrel tanulok. Ösztöndíj! Igen, anyagias alkat vagyok, és komoly vonzerő számomra, hogy igenis megkapom a "jutalmat", amiért gürizek. (Bár válság van, de valamennyit azért még mindig kapunk.) És lehet, hogy sokaknak az a pár ezer forint nem oszt, nem szoroz, de nekem szoroz is meg oszt is, sőt hatványoz meg faktoriálisnak is elmegy, et cetera. (Ezzel ki is merítettem a matematikai szakszókincsemet, azt hiszem.)

Szerencsére nem minden vizsgán lehet így megoldani a problémát, hála a jóságos égnek. Szóbelin például kapásból nehéz elkezdeni feltűnésmentesen okostelefonozni (bár én már semmin sem lepődöm meg), és a fentebb már említett nyelvórákkal kapcsolatos vizsgáknál is nehéz a kütyüre hagyatkozni. No meg persze fennáll az eset, hogy kis létszámú teremben sok lelkes, szemfüles tanár korzózik. Na meg vannak olyan tárgyak is, amelyeknél a kérdésekre egyszerűen nincs válasz az interneten, se a jegyzetben, se a tankönyvben. (Khhhkhhhmamerikaikultúrakhhhhm köhh.) Tehát egy egész szakot végigcsinálni okostelefonnal még azért nagy kihívás.

És, most jöjjön egy kis tompítás, mert az eddigiek elég élesre sikerültek. (Azt hiszem, az írásaim egy része - főleg a vádaskodók - így épülnek fel, majd megfigyelem :D) Igenis vannak olyan tantárgyak, amelyek vagy teljességgel haszontalanok, vagy pedig teljességgel haszontalanok. Bölcsészként tudom, hogy a legtöbb sorstársamat ki lehet kergetni a világból azzal az egy szókapcsolattal, hogy "alapozó tárgy". Nekem annak idején szerencsém volt, mert minden bölcsészeti alapozó tárgyam - szerintem - könnyen teljesíthető volt, még ha egyik-másik kicsit unalmasnak is tűnt tanulás közben. De tudom, hogy ez nem mindenhol működik így.

Ha a szakterülethez semmilyen szinten sem kapcsolódó, indokolatlanul irdatlan mennyiségű lexikális adathalmazt próbálnak lenyomni az egyszeri hallgató torkán alapozó tárgy címén, áldásom rá, csaljon. (Hozzátenném, az tényleg nagyon ritka, hogy egy alapozó tárgy teljes mértékben felesleges és haszontalan legyen.) Bár még itt is fennáll az esélyegyenlőség problémája, de ez másik lapra tartozik, és más csalási módszereknél is fennállhat. Tehát vannak helyzetek, amikor én is elgondolkoznék rajta, megéri-e gürizni.

A lényeg igazából csak annyi, hogy kiírtam magamból :D Semmilyen nagystílű következtetést nem szeretnék levonni ebből az egészből, például nem szeretnék utalni rá, hogy egyre butábbak az egyetemisták is (miért utalnék rá? le se írom), vagy hogy itt is csak romló tendenciát tapasztalok a csökkenő életkorral (minek utalnék vissza egy előző, generációs szakadékot tárgyaló írásomra? ugyan), sőt egyéb hangzatos célzásokat sem szeretnék tenni arra, hogy minél okosabb a telefon, annál bugyutább a felhasználó (minek tennék ilyesmit). Szóval kidühöngtem magam, nincs végkövetkeztetés, köszönöm a figyelmet! ^^