Pages

2011. július 15., péntek

Befektetett energia és amit cserébe kapunk

Igazságtalannak tartom a sorsot. Vagy bármi (bárki?) legyen is az, aki eldönti, ki milyen képességekkel jön világra. És most kivételesen nem panaszkodni fogok, legalábbis nem magamról - talán úgy kéne megfogalmaznom, hogy "mások nevében".

Világ életemben teljesítménykényszertől szenvedtem, általános iskola alsó tagozatában már attól elkeseredtem, ha egy számonkérésre nem csillagos ötöst, csak "sima ötöst" kaptam. Amelyik dolgozatot nem tudtam hibátlanra megírni, az utána még napokig bökte a csőrömet. Mindeközben - bár természetesen a büszkeség megvolt bennem - nem arra gondoltam, hogy másoknál jobban, hanem egyszerűen csak nagyon jól akartam teljesíteni. Hogy büszke lehessek magamra, hogy büszke lehessen rám a tanár, hogy büszkék lehessenek rám a szüleim.

Általános iskolában majdnem mindig kitűnő bizonyítványom volt. Persze idővel kibújt a szög a zsákból, és amikor túlléptünk a szorzótáblán, rájöttem, hogy a matematika nem a szívem csücske, ahogy a természettudományok is eltávolodtak tőlem. De hogy bármiből négyesnél rosszabb jegyet szerezzek, az maga volt a rémálom. Mert a négyes, mint a neve is mutatja, még "jó", viszont a hármas már csak "közepes". Én pedig nem akartam közepes lenni.

Gimnáziumban persze már nem foglalkoztam minden tantárggyal egyformán, hiszen tudtam, hogy bizonyos jegyeim senkit sem fognak érdekelni majd az egyetemi felvételin. Elkezdtem előre gondolkodni, és egy kicsit rangsorolni, értékrendet felállítani: mi az, ami fontos, és mi az, amibe elég, ha kevesebb energiát fektetek. Természetesen ettől függetlenül továbbra is minden tantárgyból lelkiismeretesen tanultam, és a bizonyítványomba egy-két négyesnél több sosem került.

A fentebb leírtak alapján mindig minden osztálytársam/csoporttársam úgy tekintett, most pedig a szaktársaim úgy tekintenek rám, mint egy nagyon szorgalmas, a tanulásba sok energiát fektető, lelkes diákra. Nem is sejtik talán, hogy mennyire távol állnak az igazságtól. Ugyanis az általános iskola alsó tagozatától kezdve egészen máig elmondhatom magamról: nem tanulok sokkal többet, mint mások. Sőt.

Most, az egyetemen szembesülök leginkább azzal, hogy mennyire nem számít, ki mennyi energiát fektet bele a tanulásba. Arcpirítóan keveset számít. Persze nehéz is lenne a befektetett időt és energiát osztályozni, amíg nem építenek be a bőrünk alá tanulásszámláló chipeket - de hogy ennyire keveset számít, azt sosem gondoltam volna.

Vannak olyan szaktársaim, akik nálam sokkal többet készülnek. Vegyük a japán nyelvet. Besasszéztam az első egyetemi tanítási napon abszolút nulla japán nyelvtudással, soha előtte még egy kanjit (japán írásjelet a bonyolultabbik fajtából) nem vetettem papírra, nem nézegettem nyelvtant, nem tanultam szavakat. Csak érdekelt az egész, a kultúra, főleg a nyelv, de a történelem és minden más is.

Ha volt házi feladat, természetesen azt megcsináltam, mert azért pedáns vagyok, ezt beismerem. Legalábbis első félévben még az voltam :) A kudarctól való félelmemben gyakran átnéztem előre az aktuális óra anyagát. Rettegek attól, hogy nem tudok válaszolni, ha felszólítanak. Rettegek a megaláztatástól. Attól függetlenül is, hogy senki nem mutogat ránk ujjal, ha nem tudunk válaszolni, és még a tanárok is elnézők.

De. Sosem jártam magántanárhoz. Közel sem foglalkoztam minden nap a nyelvvel. Nem ismételtem visszamenőleg. Nem olvasgattam a szavakat. A háziban kiadott naplóírást is azért űztem, mert élveztem. Nem néztem japán filmeket, nem hallgattam japán zenét. Nem csináltam meg a munkafüzet feladatait. Az írásjeleket sem ismételtem folyamatosan. Mert amivel én a közoktatásban töltött eddigi 13 évemet túléltem, az egyetlen egy jó tulajdonságom: a hihetetlenül jó rövidtávú memóriám.

Van olyan szaktársam (úgy gondolom nem is egy), aki sokkal többet készült nálam a félév folyamán. (Még mindig az első félévről beszélünk.) Van, aki különórákra jár, a munkafüzet feladatait oldogatja, sokat foglalkozik a nyelvtannal, stb. És mit értem el én? Az évfolyam második legjobban teljesítő diákja lettem, és a tanárnőm azt feltételezte, hogy én már tanultam japánul az egyetem előtt is. És akik nálam többet küzdöttek, szorgalmasabbak voltak, és több időt és energiát öltek bele a tanulásba? Talán több jeggyel rosszabbat is kaptak, mint én. Miért? Mert ilyenek az adottságaink.

Miért gondolja rólam mindenki, hogy én olyan rengeteget tanulok? Mert "látványosan" készülök. Mert mindent begépelek, kinyomtatok, kihúzóval kiemelem a fontosabb részeket, stb. Mit szűr le ebből a külvilág? Minden nap órákat ülök a gép előtt, gépelek mintha holnap vége lenne a világnak, kinyomtatom amit begépeltem, órákat ülök fölötte, kihúzom, megtanulom, és még utána is folyamatosan olvasgatom. Mi a valóság? Bár konkrétan a szabályok szerint alkotott gépírás technikáját nem ismerem, 4 éves korom óta van számítógép a családban, 11 éves korom óta internet. Szerintetek? A gépelés, amit olyan időigényesnek hisznek a szaktársaim, számomra egyáltalán nem az. Begépelem, kinyomtatom. Utána elolvasom egyszer(!), és kihúzom amit különösen fontosnak találok. Aztán azzal járok-kelek, próbálom ráerőltetni magam a lényegi tanulásra, de valójában amit csinálok, közelebb áll az olvasgatáshoz, mint a tanuláshoz.

Bár nem így tűnik kifelé, szinte biztos vagyok benne, hogy nem tartozom az élbolyba olyan tekintetben, hogy én tanulok a legtöbbet a szakon. Egyszerűen csak belemennek a dolgok a fejembe. És utána ugyanolyan gyorsan ki is röppennek belőle, ezt hozzá kell tennem. A több mint 300 kanjiból, amit tudnom kéne, jó esetben 50-et ha fel tudnék idézni. A több száz szóból, amit tudni kéne, körülbelül a felére emlékszem. A nyelvtanokat ugyan nagyrészt megértem, de magamtól használni őket aligha tudnám. Mert mindent bedobtam ZH-k és vizsgák előtt a "rövidtávú memória" feliratú dobozba, ami rengeteget magába fogad, széles a teteje, ezért könnyen bele tudok tenni bármit, de ugyanakkor lyukas az alja, és hihetetlen könnyen kipotyog belőle minden.

Igyekszem változtatni :) Ha ezt (valamilyen csoda folytán) olvassa valamelyik szaktársam, valószínűleg csóválja a fejét és azon gondolkozik, hogy lehetek ennyire hülye, hogy még annál is többet akarok tanulni, mint amennyit eddig tanultam. Tény, hogy nem áll messze az igazságtól az, aki azt mondja, szorgalmas vagyok, mert minden órára bejárok, amire csak tudok (és nem bűn unalmas), és folyamatosan jegyzetelek. De az érdemi, komoly, leülök-és-seggelek tanulásra nagyon kevés időt áldozok. Higgyétek el.

Sajnos arra rájöttem két félév alatt, hogy japánul így nem fogok tudni megtanulni. A lyukas aljú dobozomat vészhelyzetekre kell tartogatnom, és helyette kreálnom kell egy másikat, amibe ugyan nehezebb beletuszkolni a dolgokat, de ami egyszer belekerül, az ott is marad. Igen, kreálnom kell, mert még sosem tanultam semmit így. Angolul is csak azért nem felejtek el beszélni, mert állandóan szembe jön velem, és mire valami kicsusszanna a lyukas aljú dobozomból, már megint beledobtam. Viszont ezt 2000 kanjival nehéz lenne eljátszani, úgyhogy igyekszem változtatni.

Jól eltértem az eredeti témáról, és sokkal többet írtam magamról, mint amennyit szerettem volna. Ennek az írásnak mindössze annyi a lényege, hogy szeretnék kitartást kívánni mindenkinek, akinek nem másznak bele (rövidtávon) a dolgok úgy a fejébe, mint nekem. És szeretném azt is leírni, hogy teljes szívemből tisztelek és becsülök mindenkit, aki nehezen tanul, és mégis tanul. Aki tudja magáról, hogy mindennel háromszor annyit kell foglalkoznia, mint másoknak, és mégis foglalkozik vele. Hajrá!

20 megjegyzés:

lex írta...

Igen, hajrá mindenkinek, főleg neked az új dobozod kialakításához :)

Sedna írta...

Köszönöm ^^

ソンヤ írta...

Érdekes bejegyzés volt, főleg mert helyenként eléggé magamra ismertem. :) Sajnos nekem azonban iszonyatosan sok időbe telik, mire valamit is a fejembe tuszkolok, és csak olvasás alapon nem megy a tanulás. Mindig le kell ülnöm és hangosan ismétlem magamnak a dolgokat, amíg nem tudom visszamondani anélkül, hogy belenéznék a jegyzeteimbe....Amennyiben csak "olvasnám" a tanulnivalót, úgy a teljes kétségbeesés lenne úrrá rajtam, mert nem kapok visszajelzést magamtól, hogy tényleg emlékszem a dolgokra.
Nem vagyunk egyformák, de elég szomorú dolog, mikor valaki jobb jegyet kap nálad, aki csak olvasgatja a jegyzetet és mellé még lusta is (pl.: nem jár be órára, mástól kér jegyzetet stb.). ^^"" De gondolom nálatok is akadnak ilyen emberek.

Sedna írta...

Örülök, hogy érdekesnek találtad ^^
Természetesen a majd-elkérem-más-jegyzetét típusú egyetemista nálunk sem ritka jelenség, és én sem vagyok oda az ilyenért. Főleg ha tőlem kérnek jegyzetet XD Nem azért járok be hónapokon át egy előadásra, hogy a munkámból végül más készüljön fel. Tessék mindenkinek végigszenvedni az órát XD (Persze aki ütközés miatt nem tud bejárni, az egészen más tészta.)

ソンヤ írta...

Én szívesen segítek, amennyiben tudok, csak vannak olyan emberek, akik semmilyen erőfeszítést nem tesznek meg, csak elvárják, hogy a másik kb levizsgázzon helyette...van egy ilyen csoporttársam, vagyis már csak volt. Persze mindent az utolsó pillanatban kellett elkérnie, és elvárta, hogy beszkenneljek 30-40 oldalt (kézzel írt jegyzet, amit átírtam mindig, mert az órai ronda volt) a vizsga előtti este ^^"""

Sedna írta...

Na az ilyet a) ha közel van képen törölném b) ha messze van, akkor verbális úton küldeném el jóval melegebb éghajlatra...
Legalább ne akkor jutna eszébe -.-""

~Castia~ írta...

Nagyon ismerős a téma. :) Habár a teljesítménykényszert viszonylag korán elhagytam, én is ugyanezt a rövid távú memóriás tanulást alkalmaztam végig a diplomáig. a záróvizsgára-védésre kb. 8-9 napot készültem, azt se túl intenzíven, kivéve az utolsó két napot, amikor már rendesen égett a beszarok-lámpa. :D
Már általánosban rájöttem, hogy ha viszonylag odafigyelek órákon, akkor nem kell délutánonként órákat tanulnom. Igazság szerint egy óránál többet akkor se tanultam naponta, ha másnap valamiből dolgozatot írtunk. Megírtam az írásbelit, átolvastam az adott leckét és ennyi. Bármikor hoztam belőle legalább egy négyest...
A legdurvább sztorim ezzel kapcsolatban egy magyarórán volt a gimiben, amikor meg kellett volna tanulni egy verset, de valahogy kiment a fejemből, és csak az előtte lévő szünetben tudtam meg. Mivel a mögöttem ülő osztálytársam se tudta, azt találtuk ki, hogy kiragasztjuk az ablakmélyedésbe (én ültem az ablaknál, de ő is rálátott). A terem végében ültünk, és a tanár nem szokott hátrasétálni, így gyakorlatilag lebukásmentes volt a módszer. Ja. Csak arra nem számítottunk, hogy a felelőket kihívja magához a tanári asztalhoz... Mivel az első felelővel ezt tette, így gyorsan kétszer átolvastam addig a verset. Naná, hogy én lettem a második felelő. :) Kimentem, és mintha köd borult volna az agyamra, fogalmam sincs honnan kapartam elő a sorokat, de szavanként nyökögve végigmondtam a nem tudom hány versszakot. Mivel a tanár osztályzási módszere az volt, hogy minden hibánál húzott egy strigulát, és eszerint vont le a jegyből, én viszont nem hibáztam, kénytelen volt ötöst adni, bár hozzátette, hogy ilyen ronda versmondást még az életben nem hallott. :D
A legjobb barátnőm és egyben padtársam pont az ellentétem volt, rengeteget tanult (még csak azt se mondhatnám, hogy magolt, mert értette is), mégis alig néhány tárgyból volt jobb, pl. kémiából, ami nem érdekelt, ezért nekem is szorgalom kellett volna hozzá. Humán tárgyakból viszont negyedannyi erőfeszítést tettem ugyanolyan eredménnyel, ezért néha lelkiismeret-furdalásom is volt, habár szerencsére ez nem okozott köztünk feszültséget, ő elfogadta ezt. Kellemes adottság a jó rövid távú memória és néha nagyon jól jön, ugyanakkor elkényelmesít. Én örülnék, ha több szorgalom szorult volna belém, és ahogy te is írtad, tisztelem azokat, akik nagyon keményen megdolgoznak egy-egy jó eredményért.

Sedna írta...

Nahát, jó tudni, hogy te is hasonló titkos képességekkel rendelkezel, mint én :D

Én még csak úgy jártam verssel, hogy előttem 5-en 6-an felmondták, és utána már én is tudtam, egyszeri hallás és ablakmélyedésbe írás után azért nem menne :D

Remélem kitart a szorgalmam és az elhatározásom, és talán sikerül másféle tanulási módszerre is rászoknom, mert jól mondtad, ez így tényleg elkényelmesít :S

Dávid írta...

most egy világ dőlt össze bennem, ez után kihez fogom mérni magam, hogy "ne legyél lusta, fordíts annyi időt a tanulásra, mint noémi-san"? :D már csak az kell, hogy reni-san bejelentse, hogy ő ki se nyitotta a genkit hetekig :D

nekem még rövidtávúmemóriadobozom sincs, én abból élek, ami a doramákból meg az olyan videókból, mint amiket facebookra szoktam kirakni, rám ragadt XD

Sedna írta...

Ne haragudj Dávid-san, nem akartam gátat vetni a motivációdnak XD De Reni-sanban szerintem bízhatsz, miután kijelentette, hogy hat napot tanult (ha jól emlékszem) a vallások vizsgára, én benne sosem fogok csalódni :D (Részemről a hat óra is túlzás lenne talán.)

Én keresgéltem tegnap doramákat, de úgy érzem, túl válogatós vagyok XD Nekem kell bele egy helyes pasi, különben megette a fene XD (Vagy ha úgy éreztem a történet miatt még akár kevésbé hansamu pasikat is hajlandó vagyok nézegetni, akkor nem tudtam megszerezni az illető doramát ^^;)

Dávid írta...

Akkor keresni kell egy hansamu na színészt, és abból válogatni, amikben játszott :D A doramák amúgy tényleg nagyon jók, én. pl egy szegény családról és a rákos kutyájukról szóló (inu wo kau to iu koto) doramából megtanultam, hogy a műtét japánul shujutsu. vagy shizutsu. a kislány rosszul mondta mindig, és kijavították, hogy "nem shizutsu, shujutsu", de már nem emlékszem, hogy melyik volt a jó. :D Meg előrevetíti, hogy milyen szavak vannak a japán nyelvben... Vicces, ammikor mondják, hogy juuseisanzeidaijuukyuuseikourokkanshoudoutaiganjussei, és akkor a felirat alatta, hogy összizomzati-idegzsábadegenerációs agysejtmetabolikus rendellenesség, vagy hasonló... az ilyeneket még magyarul se tudom, hogy kell leírni (vagy hogy ez pl. létezik-e egyáltalán, mert csak halandzsa).
De a TV-műsorokból is sokat lehet tanulni, nekünk az alapvizsgán szánkba rágták hogy média = keigoban beszélnek, erre főműsoridőben a frissen debütált énekes alapból short formban beszél a 10 éve debütált kiadói senpaiához... szal ki érti ezt :D
Ezért kell szorgalmasan tanulni!

Sedna írta...

Ez már megtörtént, mármint a hansamu na színész kiválasztása és munkáinak végignézése :D Most viszont kéne keresni egy másikat XD

Ez az összizomzati akármicsoda pedig még magyarul is kegyetlen bonyolultan hangzik XD A keigo meg szerintem örök ellenségem marad XD

Reina Nicolasa írta...

Szia! A japános blogodra találtam rá, aztán onnan ide. Ha minden jól megy, én az ELTE történelem szakos hallgatója leszek német minorral.

Ebben a bejegyzésben, mint a többiek is, szintén magamra ismertem.. Sokat pirultam már amiatt, hogy azt hitték, rengeteget tanulok, holott nem, csak jó a memóriám, a logikám, no meg az a fránya rövidtávú emlékezet...

No mindegy, azért írok, hogy tetszenek a blogjaid, így tovább. A japános nagyon lekötött, holott nem is azt fogok tanulni. :)

Sedna írta...

Szia!

Örülök, hogy tetszenek a blogjaim ^^ Az pedig még boldogabbá tesz, hogy a japán szak mindennapjaiban valójában "érintetlenként" is szívesen olvasgatod az ELTE - japánt ^^ Néha úgy érzem, nagyon szűk körnek hasznos/élvezetes az a blogom :S

Jó tudni, hogy ilyen sokan magukra ismernek ebben a bejegyzésben :) Nem gondoltam volna, hogy ennyien vannak körülöttem, akik hasonló cipőben járnak - talán mert személyesen nem nagyon ismerek ilyen embereket.

Hajrá a tanulmányaidhoz! ^^

Csilla írta...

Szia, a japános blogodról találtam erre az oldalra, és nagyon megkapott a fenti bejegyzésed. Mondanom sem kell, teljesen magamra ismertem benne. Én ugyan nem humán vonalon, hanem az orvosin végeztem, de így is át tudom érezni helyzeted. Rengeteg gondom volt/van azzal, hogy könnyen tanulok, viszonylag gyorsan megjegyzek dolgokat - és ugyanolyan gyorsan el is felejtem őket, ha nem használom. Most, hogy munkába álltam, és egyre kevesebb szükségem van a sok, egyetem alatt felszedett tárgyi tudásra, rájöttem, hogy hihetetlen iramban felejtek. Olyan dolgokat is, amiket anno 2 éve, álmomból felébresztve is tudtam, és amikre akkor azt hittem, hogy egész életemben emlékezni fogok, mert annyira megtanultam őket. Szóval hiába alkotsz egy olyan dobozt, aminek nem lyukas az alja, előbb-utóbb (ha nem használod azt, amit beletettél), tönkremegy benne minden, ellenben hiába lyukas a másik dobozod alja, ha megint beledobálod a cuccaidat (azaz használod az így megszerzett tudásod), akkor mindig tele lesz valamivel, ami fontos. Szóval ne aggódj, azokat a dolgokat, amik nem annyira fontosak, nem használod őket nap mint nap, azokat sajnos előbb-utóbb úgyis el fogod felejteni, akármelyik dobozba is raktad őket.

A japános blogod pedig egyszerűen csúcs! Ugyan még csak a gondolattal játszom, de terveim (vagy inkább álmaim?) között szerepel, hogy elvégezzem az ELTE japán szakát, és a bejegyzéseidet olvasgatva mindig fellelkesülök, hogy "Igen, talán nekem is menne"! Évek óta imádom a nyelvet, a kultúrát, mindent, ami japán, de az orvosi mellett lehetetlen lett volna belevágnom. Mindenképpen szeretnék egy másoddiplomát, de még mindig nem tudom, hogy merjem-e a japánt választani. A tanulástól nem félek, ahhoz hozzászoktam a DOTÉn is. Igazság szerint a legfőbb aggodalmam az, hogy más hobbiból rajongani egy ország kultúrájáért és nyelvéért, és megint más dolog nap mint nap azzal foglalkozni és vizsgákra készülni belőle. Félek, hogy esetleg megutáltatná velem az egyetem a japánt, azt pedig nagyon nem szeretném. Illetve van még valami, ami aggaszt: a rengeteg "fillertantárgy", ami a bölcsész-lét velejárója... Semmi kedvem filozófiát és más egyéb bölcsész-marhaságot tanulni, aminek az esetek döntő többségében köze sincs a japánhoz. Szóval nem tudom, hogy mit tegyek...
Na de nem untatlak tovább a nyavalygásommal, hanem sok sikert kívánok a következő tanévekhez! Csak ügyesen! (És várom persze az újabb blog-bejegyzéseket!)
Üdv.:
Csilla

Sedna írta...

Szia!

Nem gondoltam volna, hogy a "További blogjaim" menüpont, amit odabiggyesztettem ELTE - japánra, ennyire nagy látogatottságot vonz majd ide :) (Vagy a profilomban szereplő bloglista a ludas?)

Tökéletesen megértelek, amiért orvosi egyetem mellett nem vállaltad be a japánt. Mivel tegnap derültek ki az idei ponthatárok, szembesültem vele, hogy jó pár szaktársam egyszerre két egyetemet fog végezni mostantól - és egyrészt csodálom, másrészt hülyének nézem őket :D Én képtelen lennék ilyesmire, több okból is. Annyira sok okból, hogy ebből talán új bejegyzés is születik majd :D

A dobozos tanácsokat köszönöm ^^ Igazából a legnagyobb gondom az, hogy jelenleg fogalmam sincs, hogy tanuljak meg bármit is hosszú (vagy legalább hosszabb) távra. Még sosem tanultam úgy, úgyhogy elképzelésem sincs, de tényleg ^^;

A japánnal kapcsolatos aggodalmaidról: minden japán szakos hobbiból rajong Japánért, ugyanúgy, ahogy te :) Az én Japánnal kapcsolatos foglalatosságaim az egyetem előtt például kimerültek az animenézésben és a mangaolvasásban :D Persze ha hosszú távon, minden nap untatna, az más tészta.

Ismerek olyat, akivel valóban megutáltatta az egyetem a japánt, sőt más szakról (egyiptológia) is beszéltem már ilyen hallgatóval, de én úgy vettem észre, ez ritka.

A fillertantárgyakról pedig annyit: az első két félévet kell túlélni, utána már ne aggódj, nincs filler, csak a tömény magolás :D:D Mellesleg épp idén szervezik át a szak tantárgylistáját, és én még egy hatalmas adag (2 kredites) fillerrel küzdöttem meg első két félévben, viszont akiket most vettek föl, azok már sokkal kevesebb (akár 4 kredites) alapozó tantárgyat végeznek majd. Úgyhogy korrigálnak :)

Akárhogyan is döntesz, sok sikert :D És köszönöm a hozzászólást ^^

Névtelen írta...

Ki az a hansamu na (akármit is jelentsen - bár sejtéseim vannak) személy szerint? Áruld el kérlek, nagyon kíváncsi vagyok. Ígérem nem mondom el senkinek! ;) Amúgy nem nehéz helyes pofijút találni köztük szerintem. (A gyökeres ellentétekhez még felsorolnám, hogy nekem csutkára vannak vágva a körmeim, meglehetősen ocsmányak és lakkot még az életben nem láttak. :-) Amúgy eddig azt hittem ilyesmikkel - mármint ez a köröm cucc - csak zokniagyú HP-k foglalatoskodnak de itt szeretném eme tévedésemet bevallani és elmondani, hogy bizony nem volt igazam! Ez is csak egy berögzült előítélet, vagy nem tudom, de rólad aztán nem lehet elmondani a fentebb említett dolgokat és nagyon szépek a körömmunkáid! Mind a száznyolcvanhatezerötszázhuszonhat, amit láttam! :D Tényleg! Én mondjuk megőrülnék, ha rajtam lenne ilyen, de máson - aki nem zokniagyú - nagyon szép! Hihi! Na szóval ki az???? :D (Ui.: Amúgy nincs bajom a zokniagyúakkal addig a pontig, míg nem fölényeskednek és emberszámba vesznek minket szakadtakat, ami ritkaság errefelé.)

M.

Sedna írta...

Szia!

A "hansamu na" japán, de angolból átvett kifejezés, ami annyit tesz, hogy "jóképű". (Nem meglepő módon a "handsome" szóból ered :D)

Ezek miatt az előítéletek miatt nem kell aggódnod, mindenkiben élnek :D Örülök, hogy egyike lehetek azoknak, akik ezt megcáfolják :) Néha egyébként magam is elgondolkozom, amikor kisminkelt fejjel, kilakkozott körömcsodákkal, stb. hagyom el a lakást, hogy vajon hányan feltételeznék rólam, hogy épp az ELTE japán szakára tartok? XD

Névtelen írta...

Köszi! Azt valahogy sejtettem, hogy a handsome-hoz van valami köze, mert hasonlít rá, és nagyon köszi a szómagyarázatot, de akarva, vagy akaratlanul nem a kérdésemre válaszoltál, én ugyanis egy konkrét nevet szeretnék hallani, vagyis olvasni!!! hahaha pl: az illető színész neve: Katsumoto Yamamitsu, vagy Tamashita Yomonishi - nem tudom ezek léteznek-e csak úgy írtam ami jött.
Persze ha nem akarod elárulni a hansamu na-d nevét, az sem baj, csak kíváncsi vagyok, kinek ki, milyen típus tetszik.

Ismertem egy srácot, aki úgy nézett ki, mint egy kigyúrt, izompólós, síkagyú, zselézett hajú zsebsztallone. Mellesleg népzenész és hegedűkészítő mester volt a becses foglalkozása. Hát mondanom sem kell, hogy az első benyomás alaposan megtévesztett, majd amikor szóba elegyedtünk és elmondta, hogy mi a helyzet, akkor majd leesett az állam.


"Néha egyébként magam is elgondolkozom, amikor kisminkelt fejjel, kilakkozott körömcsodákkal, stb. hagyom el a lakást, hogy vajon hányan feltételeznék rólam, hogy épp az ELTE japán szakára tartok?" --- meg kell mondjam, hogy imádom az ilyet!!! Mint a fentebb említett fiú esete, olyan lehet a tiéd is!!! Persze nem negatív, hogy ki vagy sminkelve és manikűrözve, de minden harmadik nő így rohangál, mégis te tudod magadról, hogy egyedi dolgot művelsz - nem mindenki végez japán szakot! És esetleg amikor ezt a plusz infót benyögöd, akkor meghökkented az embereket! Én nagyon szeretem az ilyen filmbe illő meghökkentő szitukat és HÍRÓ jeleneteket! Lehet, hogy ripacs dolog! Számomra izgalmasabb úgy kitűnni a tömegből, hogy látszólag mégsem tűnsz ki, csak azok számára, akik kapcsolatba kerülnek veled valamilyen úton-módon! Azt hiszem engem is magával ragadott a meghökkentés és megdöbbentés varázsa! Hát ez van!

Ma belenéztem a könyvesboltban egy japán tankönyvbe! Képtelenség ezt megtanulni!!!!
Már a nyelv filozófiáját sem értem!!!!

A Norvég erdőt mindenképp szeretném elolvasni! Majdnem megvettem 3200 valahány forint, de először inkább megnézem a könyvtárban!
Bocs a szófosásért!
M.

Sedna írta...

Huh, jól félreértettem a kérdésedet, ne haragudj :D Eddig egy olyan japán színészt találtam, aki a sorozatai többségében handsome, ő Oguri Shun (bár néha a színészi képességeivel kapcsolatban elbizonytalanodom). Ezen kívül van egy másik színész (és énekes és stb XD) srác is, akit nem tartok különösebben jóképűnek, de valahogy megszerettem :D Ő Matsumoto Jun.

Én is élvezem ám, amikor meghökkentem az embereket :D Általában tényleg nem nézik ki belőlem elsőre, hogy mit is tanulok :D

Hát, a japán nyelv nem egyszerű, sajnos ez van :D A Norvég erdőhöz meg sok sikert, remélem neked jobban fog tetszeni, mint nekem :)

Megjegyzés küldése