A példa talán túlzó, de a lényeg azt hiszem egyértelmű: ne hasonlítgassunk egymáshoz olyan dolgokat, amelyek nem egy kategóriába esnek. Előre leszögezném, az Alkonyat és a Harry Potter könyveket is olvastam, az eddig megjelent filmeket is láttam (kivéve a legutolsó Harry Pottert), és szeretem mindkettőt. (Főleg a könyveket.) Nem akarom védeni se egyiket, se másikat, az írásom apropója mindössze annyi, hogy ismét háborogjak egyet.
Gondolom mindenki találkozott már az interneten rendkívül elmés összehasonlításokkal, az esetek 99%-ában természetesen(?) a Harry Potter szereplők, események, karakterek, stb. javára. Hermione egy hős, Bella csak nyüszít. (Vagy éppen Ginny a hős, Bella meg nyüszít.) Az Alkonyat könyvek nyálasak, a Harry Potter viszont király. A Harry Potter trió (Harry, Ron és Hermione) menő, az Alkonyat trió (Bella, Edward, Jacob) gáz. Igazán nyomós érvek, mondhatom.
Mi is tulajdonképpen az Alkonyat? Egy romantikus történet, ahol a hangsúly elsősorban a szereplők érzelmein és a gondolatain, vívódásain, belső harcain van. Hogy mindemellett "akciójelenetek" és egyéb mozivászonra inkább illő részletek is vannak, az csak hab a tortán. Mi a Harry Potter? Egy kitalált világ talán legnagyobb krízisét leíró történet, egy valóságos háború tudósítása, amely emellett tele van varázslatos elemekkel, nevettető epizódokkal, és mellékesen az utolsó könyvekben romantikus szálak is megjelennek. Persze, hogy az Alkonyat "nyálasnak" tűnik a Harry Potterhez képest.
A célközönség is - éppen a fentebb leírtak miatt - eltér. Amikor Rowling elkezdte írni a Harry Potter köteteket, nem ugyanazt a korosztályt és nem ugyanazt az érdeklődési körű embercsoportot célozta meg, mint amikor Stephenie Meyer úgy döntött, papírra veti az álomképe köré formálódó történetet. Persze az író általában csak ír, és nem dönti el az alkotást megelőzően, hogy hánytól hány éves korig olvashatják majd a művét - de a végső termék, maga a könyv és a történet úgyis másokat fog megszólítani.
Tudom, hogy a túrós palacsinta és a csavarhúzó túlságosan elrugaszkodott példa volt. Tudom, hogy ha azt írnám "Hasonlítsátok össze Darren Shan írásait Müller Péter könyveivel!", még az is túlságosan sarkított lenne. Tisztában vagyok vele, hogy az Alkonyat és a Harry Potter azért mégiscsak közelebb állnak egymáshoz. De annyira sajnos mégsem, hogy hasonlítgatások alapját képezzék.
Harry Pottert akkor olvasok, amikor el akarok veszni egy másik világban. Amikor azt akarom, hogy magával ragadjon a varázspálcák, durrfarkú szurcsókok, Bogoly Berti féle mindenízű drazsék és csiklandozásra kilinccsé alakuló festett csendélet-körték világa. Amikor el akarom hinni pár órára, hogy akár én is beülhetnék a Teszlek Süveg alá, járhatnék kviddics meccsekre szurkolni, aggódhatnék az RBF és RAVASZ vizsgák miatt, írhatnám a méterhosszú mágiatörténet dolgozatokat és bolyonghatnék másfél óráig céltalanul a Roxfort szürke kőfalai között, pedig csak a klubhelyiségemet keresem.
Alkonyatot akkor olvasok, amikor együtt akarok sírni és nevetni Bellával. Amikor részese akarok lenni egy szerelemnek, ami puszta létezésénél fogva egyszerre tud értelmet adni az addig szürke életemnek, és látszólagos megszűnésével tönkre is tudja tenni azt, megfosztva minden céltól és törekvéstől. Amikor olyan vámpírokról akarok olvasni, amilyenekről nem olvastam már tizennégy különféle - állítólag egyedi - regényben. Amikor el akarom hinni, hogy egy ember szemében tökéletes lény beleszerethet szinte földöntúli mértékben egy hétköznapi lányba. Igen, egy hétköznapi lányba, aki nem kapott meghívót a Roxfortba, nem ő a legtehetségesebb és legokosabb az évfolyamában, és nem hiszi mindenki születésétől fogva, hogy ő a kiválasztott, aki egyszer még megmenti a világot.
Hogyan jutott bárkinek eszébe kijelenteni, hogy az egyik jobb, mint a másik? A maga nemében mindkét történet érték. Mindkét történet elvarázsol és egy kicsit kiránt a szürke hétköznapokból, mert ez egy regény "dolga". Nem azt mondom, hogy mindkettőt szeretni kell - teljesen természetes, hogy rengeteg embernek tetszik az egyik, de nem tetszik a másik. Ha engem megkérdeznétek, melyiket olvasnám most szívesebben, nyilván tudnék válaszolni. De az indokom nem az lenne, hogy mert ez jobb mint az. Hanem mert ehhez most éppen több kedvem van, mint ahhoz. Lehet dönteni túrós palacsinta és csavarhúzó között is, attól függ, éhes vagy-e, vagy éppen a távirányítóban akarod kicserélni az elemet. (És nagyon gagyi a távirányítód, mert csavarhúzó kell hozzá.) De attól még, hogy éhes vagy, és éppen nem kell semmihez csavarhúzó, a túrós palacsinta nem lesz jobb a csavarhúzónál.
Igazából nehezen tudom elképzelni, hogy különösebben sok fiú/férfi lenne oda az Alkonyat filmekért/könyvekért. Ez egy romantikus történet, lássuk be. Csöpög a nyáltól, a karakterek szenvednek, sápítoznak, valós érzéseik vannak, még szerelmi háromszög is tolakodik a képbe - ráadásul a félmeztelen férfiak aránya elsöprő a félmeztelen nőkéhez képest. A Harry Potter sokkal inkább uniszex. Annyi romantika van benne, amennyi fölött az érdektelen férfi olvasó/néző viszonylag könnyen elsiklik. De van benne csihi-puhi, vizuális effektek (mármint a filmekben), vicces jelenetek és feszültség is.
Lehet utálni az Alkonyatot, csak nyugodtan. Én is utálok bizonyos könyveket. De még soha nem jutott eszembe 5000 pixel hosszú, viccesnek szánt (de valójában inkább szegénységi bizonyítványként szolgáló) képsort készíteni arról, hogy a Büszkeség és balítélet sokkal jobb a Vampire klánregényeknél. De ugyanezt a bejegyzést akár a Gyűrűk Ura és a Harry Potter kapcsán is megírhattam volna, ezt a hasonlítgatást is legalább annyira alaptalannak érzem. De most inkább erre került sor :)
Szóval túróspalacsintára fel! Mert még működik a távirányító.
Gondolom mindenki találkozott már az interneten rendkívül elmés összehasonlításokkal, az esetek 99%-ában természetesen(?) a Harry Potter szereplők, események, karakterek, stb. javára. Hermione egy hős, Bella csak nyüszít. (Vagy éppen Ginny a hős, Bella meg nyüszít.) Az Alkonyat könyvek nyálasak, a Harry Potter viszont király. A Harry Potter trió (Harry, Ron és Hermione) menő, az Alkonyat trió (Bella, Edward, Jacob) gáz. Igazán nyomós érvek, mondhatom.
Mi is tulajdonképpen az Alkonyat? Egy romantikus történet, ahol a hangsúly elsősorban a szereplők érzelmein és a gondolatain, vívódásain, belső harcain van. Hogy mindemellett "akciójelenetek" és egyéb mozivászonra inkább illő részletek is vannak, az csak hab a tortán. Mi a Harry Potter? Egy kitalált világ talán legnagyobb krízisét leíró történet, egy valóságos háború tudósítása, amely emellett tele van varázslatos elemekkel, nevettető epizódokkal, és mellékesen az utolsó könyvekben romantikus szálak is megjelennek. Persze, hogy az Alkonyat "nyálasnak" tűnik a Harry Potterhez képest.
A célközönség is - éppen a fentebb leírtak miatt - eltér. Amikor Rowling elkezdte írni a Harry Potter köteteket, nem ugyanazt a korosztályt és nem ugyanazt az érdeklődési körű embercsoportot célozta meg, mint amikor Stephenie Meyer úgy döntött, papírra veti az álomképe köré formálódó történetet. Persze az író általában csak ír, és nem dönti el az alkotást megelőzően, hogy hánytól hány éves korig olvashatják majd a művét - de a végső termék, maga a könyv és a történet úgyis másokat fog megszólítani.
Tudom, hogy a túrós palacsinta és a csavarhúzó túlságosan elrugaszkodott példa volt. Tudom, hogy ha azt írnám "Hasonlítsátok össze Darren Shan írásait Müller Péter könyveivel!", még az is túlságosan sarkított lenne. Tisztában vagyok vele, hogy az Alkonyat és a Harry Potter azért mégiscsak közelebb állnak egymáshoz. De annyira sajnos mégsem, hogy hasonlítgatások alapját képezzék.
Harry Pottert akkor olvasok, amikor el akarok veszni egy másik világban. Amikor azt akarom, hogy magával ragadjon a varázspálcák, durrfarkú szurcsókok, Bogoly Berti féle mindenízű drazsék és csiklandozásra kilinccsé alakuló festett csendélet-körték világa. Amikor el akarom hinni pár órára, hogy akár én is beülhetnék a Teszlek Süveg alá, járhatnék kviddics meccsekre szurkolni, aggódhatnék az RBF és RAVASZ vizsgák miatt, írhatnám a méterhosszú mágiatörténet dolgozatokat és bolyonghatnék másfél óráig céltalanul a Roxfort szürke kőfalai között, pedig csak a klubhelyiségemet keresem.
Alkonyatot akkor olvasok, amikor együtt akarok sírni és nevetni Bellával. Amikor részese akarok lenni egy szerelemnek, ami puszta létezésénél fogva egyszerre tud értelmet adni az addig szürke életemnek, és látszólagos megszűnésével tönkre is tudja tenni azt, megfosztva minden céltól és törekvéstől. Amikor olyan vámpírokról akarok olvasni, amilyenekről nem olvastam már tizennégy különféle - állítólag egyedi - regényben. Amikor el akarom hinni, hogy egy ember szemében tökéletes lény beleszerethet szinte földöntúli mértékben egy hétköznapi lányba. Igen, egy hétköznapi lányba, aki nem kapott meghívót a Roxfortba, nem ő a legtehetségesebb és legokosabb az évfolyamában, és nem hiszi mindenki születésétől fogva, hogy ő a kiválasztott, aki egyszer még megmenti a világot.
Hogyan jutott bárkinek eszébe kijelenteni, hogy az egyik jobb, mint a másik? A maga nemében mindkét történet érték. Mindkét történet elvarázsol és egy kicsit kiránt a szürke hétköznapokból, mert ez egy regény "dolga". Nem azt mondom, hogy mindkettőt szeretni kell - teljesen természetes, hogy rengeteg embernek tetszik az egyik, de nem tetszik a másik. Ha engem megkérdeznétek, melyiket olvasnám most szívesebben, nyilván tudnék válaszolni. De az indokom nem az lenne, hogy mert ez jobb mint az. Hanem mert ehhez most éppen több kedvem van, mint ahhoz. Lehet dönteni túrós palacsinta és csavarhúzó között is, attól függ, éhes vagy-e, vagy éppen a távirányítóban akarod kicserélni az elemet. (És nagyon gagyi a távirányítód, mert csavarhúzó kell hozzá.) De attól még, hogy éhes vagy, és éppen nem kell semmihez csavarhúzó, a túrós palacsinta nem lesz jobb a csavarhúzónál.
Igazából nehezen tudom elképzelni, hogy különösebben sok fiú/férfi lenne oda az Alkonyat filmekért/könyvekért. Ez egy romantikus történet, lássuk be. Csöpög a nyáltól, a karakterek szenvednek, sápítoznak, valós érzéseik vannak, még szerelmi háromszög is tolakodik a képbe - ráadásul a félmeztelen férfiak aránya elsöprő a félmeztelen nőkéhez képest. A Harry Potter sokkal inkább uniszex. Annyi romantika van benne, amennyi fölött az érdektelen férfi olvasó/néző viszonylag könnyen elsiklik. De van benne csihi-puhi, vizuális effektek (mármint a filmekben), vicces jelenetek és feszültség is.
Lehet utálni az Alkonyatot, csak nyugodtan. Én is utálok bizonyos könyveket. De még soha nem jutott eszembe 5000 pixel hosszú, viccesnek szánt (de valójában inkább szegénységi bizonyítványként szolgáló) képsort készíteni arról, hogy a Büszkeség és balítélet sokkal jobb a Vampire klánregényeknél. De ugyanezt a bejegyzést akár a Gyűrűk Ura és a Harry Potter kapcsán is megírhattam volna, ezt a hasonlítgatást is legalább annyira alaptalannak érzem. De most inkább erre került sor :)
Szóval túróspalacsintára fel! Mert még működik a távirányító.
2 megjegyzés:
Itthon fekszem betegen, alig élek, és most megkívántam a túrós palacsintát. Szégyelld magad x)
Ui: egyébként meg éppen Harry Pottert néztem :D
Bocsánat XD Nem akartalak mindenféle bűnös és elérhetetlen élvezetekre csábítani :D És jobbulást! (Nyáron lebetegedni, még ilyet!)
Megjegyzés küldése